Rendszerüzenet
GÖRGESSEN

Évek óta tartó bizonytalanság után újjászületik a méltatlanul romos állapotba került Radetzky-laktanya. A frekventált helyen lévő, parkra és a Dunára néző épületrészből egy 130 szobás szálloda lesz, a nyugati részen, a szálloda mögött irodafunkció létesül. A Bem téri épület városképi jelentőségű főhomlokzata megmarad, díszei helyreállításra kerülnek, és az új funkciók kialakításával nyitottabb, befogadóbb lesz az épület, melynek egy részében üzletek és kereskedelmi egységek is helyet kapnak.

Bem Center
Bem Center

A romossá vált Radetzky-laktanya épülete már számos funkciót betöltött az évszázadok során: 1840-ben klasszicista stílusban épült fel katonai élelmiszerraktárnak, később kincstári sütödeként, majd hadianyag-raktárként is működött. 1897-ben kaszárnyává alakították át az épületet, mely később hadikórházként, illetve börtönként üzemelt.

A mára funkcióját vesztett és elhanyagolt épület helyén szálloda- és irodakomplexum épül, mely várhatóan 2023 második felében kerül átadásra. A tervek a többszörös Ybl-díjas 3h Építésziroda tervezői által készültek el, akik nevéhez a Szegedi Dóm látógatóközpontja, Pannonhalmi bazilika megújítása, MOME Campus és a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának rekonstrukciója is fűződik.

A Bem projekt által egy olyan születik, mely tiszteleg a múltnak, a valós értékeket megőrzi, és segítségével végre újjáéled a Bem tér és annak környéke. Egy történeti szempontból jelentős, de használhatatlan épület kap új, a mai, valós igényeket kielégítő funkciókat.



További részletek:
https://bemcenter.hu/